Mécs László, a pap és költő

Mecs1b.jpg

 (forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9cs_L%C3%A1szl%C3%B3)

 

Mécs László (eredeti neve: Martoncsik József) (Hernádszentistván, 1895. január 17. – Pannonhalma, 1978. november 9.) magyar premontrei szerzetes, költő, lapszerkesztő.

 

Életpályája

Falusi tanító fia. Középiskolai tanulmányait Kassán végezte el. 1913-1914 között a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakos hallgatója lett. 1914-ben belépett a premontrei rendbe. 1915-től jelentek meg versei. 1916-ban a premontrei rend tanárjelöltjeként folytatta tanulmányait. 1918-ban pappá szentelték Jászóváron. A felvidéki premontrei gimnáziumok megszűnése után jászóvári könyvtáros, majd 1920-1929 között nagykaposi plébános volt. 1923-ban jelent meg első műve (Hajnali harangszó). 1929-ben már életrajza is megjelent Farkas Gyula tollából. 1930-ban a premontrei rend főnöke Királyhelmecre nevezte ki plébánosnak. 1935-ben sikeres erdélyi körutat tett, és megfordult Franciaországban, és a Benelux államokban is. Ekkor találkozott Paul Valéryvel, aki 1944-ben előszót írt a második francia nyelvű verseskötetéhez. 1941-1942 között a Vigilia főszerkesztője volt.

Emléktáblája Királyhelmecen

1944-ben elhagyta Királyhelmecet. 1945 után barátainál, rokonainál, Csornán és Pannonhalmán visszavonulva élt. 1953-ban koholt vádak alapján 10 évi börtönbüntetésre ítélték. 1956-ban rehabilitálták. 1957-től ismét lelkipásztori tevékenységet folytatott. 1958 tavaszától rendszeresen prédikált az óbudai plébániatemplomban. 1978-ban Pannonhalmán ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Hagyatékát a pannonhalmi bencések gondozzák.

Költészete újhumanista, amelyben a szolgálat- és küldetés-jelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény életigenlése a gazdag, sokszínű élet teljességét hirdeti.

Mellszobra Királyhelmecen

Művei

  • Hajnali harangszó (versek, 1923)
  • Rabszolgák énekelnek' (versek, 1925)
  • Vigasztaló (versek, 1927)
  • Az ember és árnyéka (versek, 1930)
  • Üveglegenda (versek, 1931)
  • Bolond Istók bábszínháza (verses mese, 1931)
  • Legyen világosság! (versek, 1933)
  • Válogatott költeményei (1934)
  • Megdicsőülés (versek, 1935)
  • Fehéren és kéken (versek, 1937)
  • Élőket nézek (versek, 1938)
  • Forgószínpad (versek, 1940)
  • Összes versei (versek, 1941)
  • Anya kell! (válogatott versek, 1943)
  • Mécs László válogatott költeményei (1953)
  • Vadócba rózsát oltok (versek, 1968)
  • Aranygyapjú (versek, 1971)
  • Vissza a csendbe! (versek, 1976)
  • Üzenet (válogatott versek, 1982) 

Vélemények Mécs László irodalmi munkásságáról, sajtóban megjelent versei, levelei, a versek keletkezéstörténete

 

Az összeállítás megtekinthető itt:

 

www.nvt-magyarhaz.eu/mecslaszlo/bigkolt.htm

 

Mécs László költészetéről itt olvashat értekezést :

 

www.arssacra.hu/ArsSacraII/ArsSacraII-C8.htm